JACK ÉS MEG ÚJRA ELVÁLTAK - FELOSZLOTT A WHITE STRIPES

02-02-11 | Bejegyezte: RobinH | 2 hozzászólás

Címkék: thewhitestripes jackwhite

Az imént értesültem róla, hogy az egyik kedvenc zenekarom, a White Stripes befejezte. Aki ismer, vagy esetleg olvassa a blogot, az tudhatja, hogy mennyire nagy rajongója vagyok Jack White munkásságának, így nagyon mellbe vágott a hír.

Persze azért lehetett sejteni, hogy Jack és Meg White nem marad együtt örökre, és nem csak azért mert a civil életükben már elváltak egymástól egyszer, (a saját maguk által terjesztett pletykával ellentétben nem testvérek, hanem házastársak voltak) hanem azért, mert az utóbbi időkben már mindketten másfelé kalandoztak. Meg 2009-ben férjhez ment, Jack pedig időközben két zenekarban is tevékenykedett a The Raconteurs-ben és a The Dead Weather-ben.

Korábban volt róla szó, hogy a kanadai turné eseményeit megörökítő Under Great White Northern Lights koncertlemez/videó után egy stúdióalbummal tér vissza a zenekar, Jack el is hintette pár nyilatkozatában, hogy készül a munkára, de ezek szerint ebből már nem sok minden lesz. Esetleg az eddig elkészült dalok (ha vannak ilyenek?) még napvilágot láthatnak, hiszen a feloszlást bejelentő közleményben utaltak rá, hogy lemezeket, és különböző anyagokat ettől függetlenül a kiadójuk még produkálni fog, így azért van némi remény.

A punkos "hozzáállást" blues gyökerekkel vegyítő stílusuk szerintem nagyon eredeti és üde színfoltja volt a 2000-es évek zenei kínálatának, illetve különös, néha hóbortos megjelenéseik (is) kiemelték őket a tucatzenekarok sorából.

Bár rettenetesen fog hiányozni a tudat, hogy a zenekar már nem lesz aktív, azért az a bekezdés, amit Jack és Meg a rajongóiknak búcsúzóul üzentek, mindenképpen szép gondolat.

“A White Stripes többé már nem Meg és Jack White tulajdona. A White Stripes mostantól a tiétek és azt csináltok vele amit csak akartok. A művészet és a zene szépsége, hogy akár örökké is fenn maradhat, ha az emberek úgy akarják. Köszönjük, hogy részesei voltatok ennek az élménynek. Részvételetek nem múlik el bennünk nyom nélkül, őszintén hálásak vagyunk nektek.”

Holnap egy TOP5 White Stripes dal poszttal elentkezem, hogy mégse legyen annyira keserű ez a pirula!


süti beállítások módosítása